Itt új erőre kap

KÉNYELEM ÉS ÉLVEZET

A 2020-ban teljeskörűen felújított, egyedülálló környezetben fekvő WaldHütte minőségi komfortot nyújt. A ház a nyugat-magyarországi erdőség kellős közepén helyezkedik el. Vendégeink számára nyugodt, békés hangulatot garantálunk. A Kárpát-medence varázsa, távol a nyüzsgéstől, modern kényelemmel párosulva elbűvöli a WaldHütte vendégeit. Az Ön nyaralója Magyarországon

A földszinten található az előszoba, amelyből a konyha nyílik, a „Vidrafészek“ nevű vendégszoba, WC, a lépcsőfeljáró és a gyönyörűen kialakított nappali.

A nappali a nagy üvegfelületeknek köszönhetően egész nap fényárban úszik. Közvetlenül a teraszra nyílik, ezzel is megdobogtatva vendégeink szívét. Az első emeleten találhatók „Rókavár“ és „Sakáltanya“ nevű szobáink, ez utóbbihoz hatalmas tetőterasz is tartozik. A WaldHütte teljesen felszerelt konyhával, légkondícionált helyiségekkel, műholdas televízióval és a ház egész területére kiterjedő internetkapcsolattal rendelkezik. Ágyneműt és törölközőt is tudunk biztosítani.

A ház története

Karakteres ház

A ház csaknem 90 éves múltra tekinthet vissza, és mindig magyar tulajdonosai voltak. Az utóbbi években üresen állt. Az időjárás viszontagságai nyomot hagytak az épületen. Nagy erőfeszítések árán, sok fantáziával, de legfőképpen odaadó, aprólékos felújítási munkának köszönhetően nyerte el a ház lépésről-lépésre mai, modern külsejét.

Múlt, jelen és jövő

  • 1932: A ház építési éve
  • 1980-ig lakóházként működött
  • 1980-tól vadászházként használták
  • 2007-től 2018-ig üresen állt
  • 2018: a teljeskörű felújítási munkálatok kezdete
  • 2020: elkészül a WaldHütte, mai, megújult formájában
  • 2021 vége: a WaldHütte wellness és spa részlegének kibővítése és elkészülése

KAPCSOLATTARTÓ SZEMÉLYEK

Az otthon hangulatát szeretnénk megteremteni a WaldHütte vendégházban üdülők számára. Az igényes, színvonalas szolgáltatás ajánlatunk fontos részét képzi.

Máté

az Ön kapcsolattartója minden kérdésben az Ön tartózkodása alatt. Máté beszél magyarul, jól beszél németül és a +36 30 852 6557-es telefonszámon érhető el.

Roland

Roland a Waldhütte vadásza és túra vezetője. Sokadik generációs erdőt járó ember aki fantasztikus kalandokkal tudja gazdagítani a nálunk töltött időt, legyen szó vadászatról vagy vad megfigyelésről. Roland úgy ismeri a Waldhüttét körül ölelő erdőt mint a tenyerét, a vele töltött idő felejthetetlen élmény. Roland anyanyelvi szinten beszél Magyarul és magas szinten Németül.

Balàzs

Balázs is a Waldhütte vadásza. Gyerek kora óta az erdőt járja és rendkívül gyakorlott szakember. Balázzsal vadászni garancia a sikerre, mindent elkövet, hogy vadászaink felejthetetlen vadász élményekkel és kitűnő trófeákkal gazdagodjanak. Balázs anyanyelvi szinten beszél Magyarul és magas szinten Németül.

Művészet a WaldHüttében

Biczó Barnabás

„Az erdők-mezők élőlényeivel való ellenállhatatlan kapcsolatom minden bizonnyal már kisgyerekkorom óta bennem gyökerezik.“ Ezzel az életfelfogással megáldva a művész úr egyedülálló alkotásokat készít papíron és üvegen egyaránt. Műveinek egy része kiállításra került a WaldHüttében, és tükrözik a ház kapcsolatát a környékkel és lakóival, a természettel, valamint annak élővilágával.

A természet és a vadak iránti szenvedély

A vadászható vadfajok és a vadgazdálkodás iránti lelkesedése határozták meg szakmai pályafutását. Agrármérnöki diplomájának megszerzésével egy időben a Gödöllő székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem diákja volt, és 2001-ben vadgazdálkodási igazgatási szakmérnöki diplomát is szerzett. Hivatásos vadászként való többéves tevékenysége kíváló táptalajt képzett a természet, a vadon élő állatok és a vadászat iránti szenvedélyének, miközben művészeti alkotómunkájára is inspirálóan hatott.

 

A KÖRNYÉK

Érintetlen tájak

Magyarországot közismerten mérsékelt, kontinentális éghajlat jellemzi. A WaldHüttét tipikus magyar táj veszi körbe. Hatalmas ártéri erdők, valamint rétek és mezők szomszédságában vendégeink a természet teljes pompájában gyönyörködhetnek. A nálunk felkínált programok közül bármelyiket is választja üdülése során, a Waldhüttében minden nap igazi kikapcsolódásra és pihenésre számíthat.

Kikapcsolódás a természetben

Vendégeink a WaldHüttét körülölelő tájon érintetlen állat-és növényvilágot fedezhetnek fel. Ha a megfelelő évszakban látogatnak el hozzánk, néhány nap után már Önök is felismerhetik a szajkó és a kakukk hangját, és megfigyelhetik az állatokat. Ez a jellegzetes magyar vidék családok, természetkedvelők, nagy mozgásigényű vendégek számára egyaránt kínál megfelelő programot. A korosztálytól teljesen függetlenül.